Népszabadság megjelenés Kínai Piros Levél, magyar Piroska
Húsz éve érkezett Budapestre a nagymama, a heilongjiangi kutatóakadémia professzora. 1990-ben jött utána a férje. A hagyományos kínai gyógyászat nagymesterei állami kiküldetésben gyógyították, szurkálták hajszálvékony akupunktúrás tűikkel a betegeket az Egészség Biztonság Alapítvány budapesti kínai klinikáján. Jól érezhették magukat, mert ide hívták a fiukat és a menyüket is, akik ugyancsak otthon hagyták a gyermeküket, a hatéves Wen Rut, míg kiderül, hogy megy itt az élet. 1993-ban végre megérkezett a kislány is, de mára a nyolcvanas éveiket taposó nagyszülők már hazatértek Kínába.
A fiuk esetleg kétlaki lesz, viszont a két lányunoka (a második itt született) már hibátlanul beszéli a nyelvünket, és csak vízummal utazhatnak Kínába, mert magyar állampolgárok.
A Zhang (Csang) família Magyarországra kerülése tipikus kínai gazdasági és láncemigráció. A Zhang név Kínában olyan gyakori, mint nálunk a Kovács vagy a Kis. Az ottani szokás szerint beszédes nevű Wen Ru (Tanulj Jól) másik keresztneve Piros Levél, ezért a Magyarországra érkező kislányt a klinikán akkor magyar tolmácsként dolgozó édesapja Piroskának "keresztelte". Zhang Wen Ru, mondjuk Kovács Piroska. Tizennégy éves húga, Yajun - a magyar királyné után Erzsébet - pár hónapja szintén magyar állampolgár.
- Saját elhatározásból vagy a nagyszülők rábeszélésre jelentkezett orvosegyetemre? - kérdem Piroskától.
- Példájuk nyomán is mindenképp orvos akartam lenni. Ebben nőttem fel: aputól a nagyszüleimig és az ő dédszüleikig mindenkinek ez volt a hivatása; hatodik generációs orvos leszek a családban. Hiába hívnak Wen Runak, a budapesti orvosegyetemre nem volt elég a pontszámom, Debrecenbe igen. Másodéves vagyok, rengeteget kell tanulni, de szeretem. Talán már jobban tudok magyarul, mint kínaiul, egy szakszöveget mégis többször kell elolvasnom. Bulikra ritkán jut idő.
- Kínában könnyebb lenne a tanulás?
- Azt hiszem, ott még jobban kell hajtani az egyetemen is. Az unokatestvérem említette, megtörtént, hogy reggel ötkor kelt és este tízig tanult. A kötelező hatosztályos iskolákban negyvenen, néhol többen is vannak egy osztályban.
Kerek szeműek
Magyarországon vajon akad olyan család, ahol 150-200 éve öröklődik az orvosi hivatás? Piroska édesapja, Zhang Yao kacskaringósan állt be ebbe a sorba.
- Villamosmérnökként végeztem. Kínában orvosi egyetemre diplomások is mehetnek. Hat év alatt lettem orvos. Három diplomám van, mert az idegen nyelvű főiskola angol tagozatát is elvégeztem. Nekem könnyebb volt orvosnak tanulni, mint másnak: otthon a szüleim munka után különféle betegségekről beszélgettek, tanítgattak, és ez itt a klinikán is folytatódott. Szerettem volna elsajátítani a nyugati orvoslást, fel is vettek az orvostudományi egyetemre, de beiratkozni már nem tudtam, mert anyagilag nem bírtam volna.
- Tényleg ötvenéves lesz, Zhang?
- Ha együtt vagyunk Piroskával, azt mondom, hogy a testvérem.
A kislány először, amikor nyolcévesen ideérkezett, megrémült a kerek szemű magyaroktól. De azt csodálatosnak találta, hogy csak ki kellett nyitni a csapot és folyt a hideg víz, sőt a meleg víz is. A gyerek jó hallása, zenei érzéke miatt könynyen, gyorsan és hibátlan kiejtéssel tanulta meg a szerinte is elég nehéz magyar nyelvet. Zenei általános iskolásként második lett korosztályában az országos gitárversenyen. Konzervatóriumba szeretett volna menni - hová lett volna az orvoslás? -, ám a második helye, meg kitűnő bizonyítványa ellenére "csak" a nyolcosztályos Babits Mihály Gimnáziumba vették fel, így aztán a zene, a gitár, csak hobbi maradt.
- Debrecen hogy tetszik?
- Nagyon szép hely, különösen az egyetemi városrész. Jó, hogy egy csokorban vannak az intézetek, nem kell összevissza rohangálni. Szép a Nagyerdő, ott lakunk a Pálma cukrászda közelében ketten albérletben. Az évfolyamon egyedül vagyok kínai.
- Távlati tervek?
- Rezidens, vagyis szakorvosi képzésre fogok jelentkezni, és az európai meg a kínai orvoslást együtt kívánom végezni. Ezért párhuzamosan kínai hallgató is vagyok.
- Hol, hogyan? Tudtommal kútba esett a közös kínai-magyar orvosegyetemi oktatás!
- A heilongjiangi orvosegyetemnek kihelyezett tagozata van Budapesten, ahol apu is tanít. Az első három évet itt végezzük, majd utóképzésre Kínába kell menni.
- Minden hétvégén feljár a kínai egyetemre?
- Ha tudok. De ha lemaradok, apu bepótolja velem. A családdal interneten tartom a kapcsolatot, és a húgom a "tolmács", vele beszélgetünk, mert apuék nem otthonosak a netezésben.
Tanárból diák
Nem mindennapi eset, hogy Piroska előbb volt tanár a heilongjiangi tagozaton - kínai nyelvet tanított -, és később lett hallgató. A fiókegyetemre jelentkezőkkel szemben nincs szigorú életkori kötöttség. Csak tanulni és tudni kell. Az első csoport már elment Kínába, a második csoportnak már a fele magyar.
"Kovács" Piroska kínai állampolgárként magyar nyelvvizsgát, magyar állampolgárként pedig felsőfokú kínai nyelvvizsgát tett.
- Hol van otthon?
- Nekem két hazám van. Kína az első, Magyarország a második. Életem nagyobbik részét már itt töltöttem. Haza, mint valami idegen megyek, vízummal. Kínában nem létezik kettős állampolgárság. 1993-ban jöttem Magyarországra és azóta csak egyszer, 2004-ben voltam otthon apuval. Nagyon furcsa már nekem az egészen más életmód. Nem is tudtam felfogni, hol vagyok. Szülőhazámban már idegenként létezek, ott már csak tartózkodási engedéllyel, külföldiként dolgozhatnék.
- Lehet, hogy diplomával továbbáll?
- Párizsban, Angliában, Finnországban, Görögországban jártam már. Finnország tetszik a legjobban, Helsinki nagyon tiszta és nagyon jó a klímája is. Északkelet-Kínában, Mongólia, Szibéria közelében születtem, északabbra Vlagyivosztoknál. Nem a nyár a kedvencem, bírom a hideget. A klímaváltozás miatt Harbinban (Heilongjiang tartomány fővárosa) is melegebbek a nyarak, hidegebbek a telek - mínusz harminc fok -, annál itt azért jobb.
Az újságírók megjelenése esemény Zhangnál. Mint általában a kínai lakásokban, itt sincs sok bútor. A lakótelepi otthonuk nagy szobájában - legalábbis amikor ott jártunk - a szoba közepére állított, megterített íróasztal állt, főnöki fotellel a szerzőnek, a túloldalon egy szék Piroskának. Az édesanyja a fal mellett ült, a családfő az előszobából hallgatta a beszélgetésünket. Piroska pesti orvostanhallgató barátja pedig a heverő széléről figyelt.
- Megeshet, hogy magyar férje lesz? - kérdeztem.
- Ha más kultúra is, szeretetben nem nehéz alkalmazkodni.
- Lényegesek a különbségek?
- Gondoljon csak az ételekre. Mások az ünnepek, a hétköznapi szokások, Kínában például házasság után az asszonynak a férj családjával kell együtt élnie... Anyu kínai konyhát vezet, de én már a főzelékeket, a rántott húst, a salátákat is szeretem. Ám az életben ezeknél fontosabb az egészség, a szorgalom, a kitartás, a küzdelem, na és persze a boldogság.
- A kínai erkölcsök puritánabbnak tűnnek az európainál. A kínai fiúk és lányok azt hiszem, később vesztik el a szüzességüket, mint európai társaik. Jól sejtem?
- Már nem akkora a különbség, mint régebben, Kína is átveszi az európai, amerikai szokásokat. Nálunk a családban azért fontos a jó erkölcs.
Nehéz kérdés
Noha az édesapja Piroskát már hároméves korában elkezdte tanítani az egyszerűbb kínai írásjelekre, itt Magyarországon pedig a nagymamájával tanult tovább, gyakorlat híján mára sokat felejtett. De azért a kínai újságot még el tudja olvasni és egy levelet is meg tud írni.
- Miért lett magyar állampolgár?
- Mert szeretem Magyarországot, sok kellemes emlék köt ide... - látva az arcomon, hogy valami súlyosabb érvet várok, gondolkodik, majd az apjára nézve azt mondja: - Nehéz kérdés.
- Sokba kerül Piroska tanítása? - invitálom vissza lánya mellé az apát.
- Szerencsére állami képzésben vesz részt, ezért nem kell fizetni, viszont az albérlet, az utazás, a tankönyv sokba kerül. De a lányom nagyon takarékos, nem szórja a pénzt.
- A felesége mivel foglalkozik?
- Újpesten a hongkongi üzlet vezetője. Mivel tanár, hívták a kínai magániskolába tanítani, de nagyon kevés lett volna a fizetése.
A diplomáiról faggatva Zhangot, kiderül, hogy kínai orvoslásból a PhD-fokozatot is megszerezte, és 2010-ig érvényes szerződéssel vendégadjunktusként tanít a fiókegyetemen. Bár szerinte a két ország között létezik együttműködési szerződés, az istennek sem tudja honosítani az orvosi diplomáját.
- De erről kérdezze meg dr. Eőry Ajándokot, a kínai klinika vezetőjét - mondja dr. PhD Zhang Yao.
Az európai és a kínai orvoslásban is diplomás dr. Eőry aztán kiegészítette a képet:
- Hiába kiváló a hagyományos kínai orvoslásban Zhang doktor, ottani orvosi diplomáját a PhD-fokozat ellenére sem honosítják Magyarországon, mert a foglalkozási listán nem szerepel. A magyar törvények szerint a kínai orvosok csak magyar orvos felügyelete alatt praktizálhatnak. Klinikánk 1989 óta ÁNTSZ nyilvántartásba vetetheti az orvosait. Gyakorlati jelentősége ugyan nincs, de tekintély ad, elismertséget jelent. Doktor Zhang bejelentését elmulasztottam, de pótolom. Ha Piroska végez, ő lehet az apja felügyelője, együtt már nyithatnak rendelőt.
Vagyis a Zhang lányok magyar állampolgársága a család küzdelme a jobb megélhetésért, az egyenjogúságért.